Egy „isteni” hely...

Tavaszi belenus feltöltődés

10%-os előfoglalási kedvezménnyel!

Tavaszi belenus feltöltődés

Lemondási feltételek

Foglalásától számítva a lemondási feltételek és hotelszabályok az alábbiak szerint automatikusan életbe lépnek valamint foglalása visszaigazolásában is feltüntetésre kerülnek.

Amennyiben állami szervezet vagy hatóság adott időszakokra a szabad mozgást, utazást korlátozó intézkedéseket hoz, úgy a visszaigazolásainkban közölt lemondási feltételek érvényüket vesztik. A mindkét félre vonatkozó „vis maior” helyzet miatt a foglalások térítésmentesen törölhetők. Lemondás esetén a már befizetett előlegek illetve foglalók értékével megegyező értékutalványt állítunk ki, amely a kiállítás időpontjától számított egy éven belül bármely későbbi foglalás kiegyenlítésére felhasználható.

 

Lemondási feltételeink:

  1. az érkezést megelőző 15 napon túl fizetési kötelezettség nélkül
  2. az érkezést megelőző 14-1 nap között a fizetendő összeg 50 %-a
  3. a lemondás elmaradása illetve no show esetén a fizetendő összeg 100 %-a

A lemondást csak és kizárólag szállodánk e-mail vagy postai címére beérkezett írásos formában áll módunkban elfogadni.

Külföldi lakcímre bejelentett vagy egyéb fizetési garanciával nem rendelkező vendégek esetében a szálloda előleget kérhet.

A szoba és a megrendelt csomagokhoz tartozó egyéb szolgáltatások az érkezés napján 14 órától, a távozás napján 10 óráig vehetők igénybe. Korai érkezés (reggel 9 órától) és/vagy késői távozás (délután 18 óráig) alkalmanként 9 000 Ft /szoba felár megfizetése esetén lehetséges. Korai érkezés és/vagy késői elutazás esetén felszámított díj tartalmazza a szoba használaton felül a wellness részleg használatát, egyéb más szolgáltatást nem.

Végül közöljük, hogy a Ptk. 213. § (1) bekezdés alapján az interneten, sajtóban, árlistákon közzétett, illetve telefonon adott ajánlatunkra írásban vagy e-mailen küldött, illetve telefonon adott megrendelése vagy szobafoglalása ajánlatunk elfogadásának minősül. A megrendelés, illetve foglalás Belenus Thermalhotelhez történő érkezésével és elfogadásával létrejött a szobafoglalási szerződés Megrendelő és az üzemeltető Kft. között, amely szolgáltatási-ellenszolgáltatási jogviszony feltételeit a megrendelés ezen visszaigazolása tartalmazza. A megrendelt szolgáltatás a visszaigazolás elküldésétől számított 24 órán belül bánatpénz fizetése nélkül lemondható.

A Megrendelő által megadott kapcsolati email címre küldött visszaigazolás sikeres elküldése (azaz a Megrendelő levelező kiszolgálója által befogadottként nyugtázott levél) egyben a visszaigazolás automatikus kézbesítését is jelenti, így a levelező-rendszer bárminemű hibájára való hivatkozás nem jelent felmentést a bánatpénz fizetési kötelezettség alól.

A megrendelő jogosult ezen szobafoglalási szerződéstől elállni a Ptk. 320. § alapján a hotelnek írásban küldött lemondó nyilatkozattal, a Társaság részére bánatpénz fizetése ellenében. Az elállás a szobafoglalási szerződést felbontja. Az írásba foglalt, szállodánk e-mail vagy postai címére elküldött lemondás tényét a Megrendelőnek kell bizonyítania.

Az itt külön nem szabályozott kérdésekben a Ptk. illetve a szolgáltató ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni.

Vendégeink írták

Már másodjára tértünk vissza a Belenus hotelbe, és ismét nem csalódtunk! Egy nagyon családias hangulatú, barátságos, hangulatos hotel, szuper kis wellness részleggel, ami egy hétvégi pihenést tökéletesen megkoronáz, illetve remek ételekkel minden étkezésre.

Fejes Flóra

Nem véletlenül járunk több mint 10 éve a szállodába. Nincs olyan kérés, amit nem oldanának meg. Barátságos környezet, figyelmes személyzet, családias hangulat, kényelmes, tiszta szobák, tolongástól mentes, pihenésre, felüdülésre alkalmas wellness.

Baan Ildikó

Harmadszor pihentünk a Belenus Hotelben, és ismét nem csalódtunk. Nagyon kellemes, kényelmes, szép hotel. Kiváló személyzet, akik figyelnek a vendég kívánságára. Az ételek finomak és változatosak, a felszolgálók nagyon figyelmesek, gyorsak.

Szabó Kálmán

Legalább tizedjére voltunk a szállodában! Minden nyár elején és november végén megyünk! Nagyon szeretjük, a pincérek már ismerősként üdvözölnek, mindenkihez van pár kedves szavuk!

Várnagyné Horváth Loretta

Járjuk a világot Perutól Nepálig, két helyre térünk vissza rendszeresen: Belenus, és Maldiv szigetek. Jó salakos teniszpálya, verhetetlen ételek, nagyszerű vendéglátás.

S. Henriett és L. Jenő
További vélemények Értékelek

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és tájékoztatjuk aktuális akciós ajánlatainkról!